Cégtörténet

A hangszórógyár története 1957-ben kezdődött, amikor egy 3 évvel korábbi párthatározat szerint a Vadásztölténygyár lett a rádió- és televíziógyártás központja. A sorozatgyártás egyik elengedhetetlen alkatrésze volt a hangszóró, és mivel itthon nem volt megfelelő forrás, saját keretek között kellett megszervezni a gyártást.

1957-ben tehát a magyar elektroakusztika máig is egyik legjobb szakembere, Huszty Dénes vezetésével kezdődött el a munka. A gyár akkori igazgatója ésszerű módon, a párt elvárásaival ellenkezve is alkalmazta az '56-os események miatt az Oriontól, Telefongyárból, BEAG-tól elbocsátott mérnököket. 1961-ben Huszty saját szabadalmaként elkészültek a csöves rádiókhoz használt új fejlesztésű, Hi-Fi minőséget elérő papírszélű HC13, HC16 szélessávú hangszórók.

A késbőbbi években megteremtették a sorozatgyártás alapjait: a kosarak előállítását mélyhúzással acéllemezből, és öntéssel aluminium-szilícium ötvözetből, a báriumferrit alapú mágnesek gyártását, illetve a papíripari technológiákra épülő, nagy termelékenységű, tizedgrammos pontosságú membrángyártást. 

Saját szabadalmak sorozata születtett ebben az időszakban, a papíralapú membránok különleges tervezési-adalékolási-felületkezelési megoldásaitól az úgynevezett akusztikus felfüggesztésű, gumi-, vagy habszélű hangszórók gyártásáig. Ennek 130mm-es változatával készült a sokáig gyártott és exportált Minimax nevű hangsugárzó is.

A sztereó rádiózással egyidőben elindult, az először rádiókkal együtt, majd később külön is értékesített Hi-Fi követelményrendszernek megfelelő hangsugárzók gyártása. Ekkor kerültek előtérbe a szubjektív tesztek, a meghallgatáson alapuló vizsgálatok mint a tervezés fontos eszközei, nélkülözhetetlen volt az élő zene, a különböző koncertek hallgatása is. 

Az AKAI-val való együttműködés hatalmas mennyiségű, évi közel 1 000 000 darab legyártott hangszórót, további technológiai változásokat-fejlesztéseket hozott (PP membránok, új felületkezelés, rezonáns rendszerek tudatos tervezése), majd 1989-ben az utolsók egyikeként a Preludium nevű hangsugárzó B31-es változata következett, már Vifa hangszórókészlettel.

A Preludium sikere után új tervezésű hangsugárzók készültek Vifa közép- és magashangszórókkal (Altus, Sonus, Bonus sorozat /tervező: Budai László/), B32 néven új hangváltót és dobozt kapott a Preludium (ezzel kiérdemelve a legjobb VT hangsugárzó címet), és a hangszórógyártásban is újabb fejlesztések történtek: a japán Suehiro cégtől vásárolt félautomata gyártósorral évi 2 000 000 darab kiváló minőségű, alacsony gyártási szórású hangszóró előállítására volt képes az üzem (optimális működési körülmények között 17másodperc/darab sebességgel). A hangszórók ellenőrzéséhez Ortofon célműszert használtak.

A tervezésben is új, eddig nem alkalmazott mérési módszereket vezettek be: AudioPrecision mérőrendszer (átvitel és impedanciamérések), CSD és Wigner-eloszlás idő-energia diagramok a hangszórók dinamikus viselkedésének értékelésére. Új meghallgatóterem épült, a fejlesztők szubjektív tesztek során Roksan Xerxes/Artemiz, Exposure, Epos stb. készülékek segítségével értékelhették saját konstrukcióikat.

Ezt követően a '80-as évek hangsugárzóihoz viszonyítva már átgondoltabb, jobb tervek születtek, SL QB sorozat, DB2228 Preludium mintára, és az utolsó Videoton hangsugárzók TVM hangszórókészlettel (Sonata, Cavatina, Concerto, Toccata).

A hangszórógyár 1996-tól kezdve külön vállalkozásként működik tovább, felvállalva a hagyományok és a meglévő szellemi tőke megőrzését, folytatva a hangszórók régi tervek szerinti gyártását.